Pénteken délelőtt elmentem 11re a Medifitbe a próbaedzésre. Marius fogadott, a szőke, azzal, h sajna nem ő fog velem „végigmenni” a dolgokon, mert nagyon sok dolga van. „Ne vedd magadra szivi, de hála a jó égnek, bakker…” volt az első gondolatom. Az kellett volna még csak, h előtte égjek be… XD Judittal írtam meg a szerződést, az edzéstervet, meg mindent. Tök aranyos volt mindenki, és nem is voltak sokan, szal az az időpont az jó. Fél 2kor kaja, David is itthon volt. Délután fél3kor kezdtem dolgozni. Mivel Andrea fáradt volt, felment lefeküdni, én meg elmentem tejet venni a kicsikkel az Edekaba. Kb egy órát voltunk el, addig el is aludtak mind a ketten a babakocsiba.
Úgy volt, h aznap jön egy család, akiknek szintén au pairjük van, de sajna mégse, csak most jönnek. Este megint Johannessel szenvedtem, de kicsivel 8 után végeztem, szal rohantam edzésre. Csak sajna elmaradt… :S Itthon megnéztem utána, írt az edző emailt, csak hát ugye én nem nézek naponta emaileket…
Szombaton délelőtt bementem Hamburgba megvenni a bérletet. Csöppet drágább, mint amire gondoltam, de legalább nagyobb környékben tudok utazni. Már alig várom a hétfőt, akkor lesz az első németem. :)
Du. volt ugye 3 és fél órám még ledolgozni. Andreaék fél 4 körül mentek el, Davi fél 6kor jött meg. Kitalálta, h ő grillezni akar, szal költözzek ki a gyerekekkel az udvarra, mert látni akarja a kölyköket. Illetve takarítsam le a grillsütő egy részét. Aztán töröljem le az asztalt, majd terítsem meg. Csinálnék esetleg salátát is nekik? Miközben ő sörözött, meg cigizett Johannessel az ölében... Basszus mondom, most akkor ki akar grillezni??? Aztán megjöttek Andreaék, elkezdték sütni a húst. ¾ 7kor, mikor lejárt az időm, megkérdezte David, h tudnék-e egy órával többet dolgozni, mert h ő most kint akar maradni. Értsd: Lusta vagyok a saját kölykeimet ágyba dugni, inkább kint söröznék. Szóval fektesd már le őket te… Johannessel persze megint nem lehetett bírni, míg én bent szenvedtem vele, David kint volt, Andrea meg laptopozott. Már ott tartottam, h berakom az ágyba bőgve, mégse az én gyerekem basszus… Aztán negyed 9kor végre bejött Andrea, és átvette Johannest… Aztán még éjfélig tv-ztem. Aminek következtében vasárnap nem tudtam felkelni, szal 12ig aludtam. Egész nap tv-ztem, pihentem.
Hétfőn nem mentem sportra, csak 11től dolgoztam fél 1ig, amikor megjött Inge. Aztán sportolni mentem, könyvtárba meg vásárolni. Du. 5től dolgoztam, ruhát hajtogattam, gyerekekkel voltam. Fél 7 körül megjött David, együtt vacsora, aztán David „rendberakta” a konyhát, mi meg Andreaval a kicsiket vittük fel. Megint Johannest kaptam. Viszonylag gyorsan elaludt. Leraktam egy percre, mert megakartam melegíteni a tejet, mire elkezdett ordítani. Aztán már nem bírtam vele, szal Andrea átvette.
Ma reggel 10től dolgoztam megint fél 1ig. Reggelire vendégek jöttek, ők voltak a kicsikkel, szal nekem alig volt dolgom. Aztán délbe bementem megrendelni a németre a könyveket, lesz vagy 22 euró az is..:S Itthon ebéd, aztán legközelebb 5től munka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése