Üdv!
Vasárnap du van (16), most jöttem meg Hamburgból. Úgy volt, h pénteken reggeli után a család elmegy fürdeni meg szaunázni és én maradok itthon a kicsikkel kb este 7ig. De aztán pénteken csak 3 órát dolgoztam, du szabad voltam. Helyette szombaton 11kor mentek el, én meg onnantól dolgoztam. Eléggé fostam egyedül maradni a két kicsivel, főleg mivel előtte Andrea mutatott egy cikket, amiben arról írtak, h egy közeli kisvárosban egy 3 éves ikerpár egyik tagja játékból bezárta a másikat a szárítógépbe, és elindította… A kisfiú meghalt. Oké, h az én ikreim még kicsik, de azért asszem érthető a félelmem… Néha egyedül kell hagynom őket egy fél percre, az alatt bármi megtörténhet. De igyekszem ilyenekre nem is gondolni…
Johannes kicsivel 11 után ébredt, Fridát egy órával később én ébresztettem, nem akartam túl sokáig aludni hagyni. Megfürdettem őket, ebéd, aztán sétálni mentünk. Utána 3kor raktam le őket aludni, de csak 4 kor aludtak el. Addig játszottak, „beszélgettek” illetve bőgtek. Már épp felhívtam volna Andreat, h mi a fenét csináljak, h elaludjanak, mikor végre elcsendesedtek. 5kor már megint ébren voltak, mind a ketten bőgve ébredtek. Na az a negyed óra volt a legborzalmasabb…:S Aztán játék majd 7 körül vacsi. Épp fent voltam velük 8 körül, mikor Andrea megjött és átvette a dolgokat. Kb 9 órát voltam velük egyedül, csöppet kimerültem… Este még Supertalentet néztem Charlotte-tal, aki aztán velem aludt az ágyamban… :D Kiraktam lefekvés előtt a lépcsőházba, de elkezdett nyávogni és nem volt szívem kint hagyni, szóval… Én hason aludtam el, ő meg a hátamon…:)
Luis lassan kezd kiborítani… Nem tom, h fogok valaha együtt élni egy pasival. Mindenki tudja rólam, h rendetlen vagyok, de ez… Illetve ő… Mindenhol hajszálak!!! Egy nőnél is gáz sztem, ha mindenfelé otthagyja a haját, de egy pasinál meg pláne. Ha már hosszú haja van vkinek, figyeljen már oda. Szal egy dolog biztos, nem lesz olyan pasim sose, akinek hosszabb a haja, mint az enyém… Illetve sose gondoltam, h a felhajtott wc ülőke ennyire zavarna. Mindig úgy gondoltam, bolhából csinálnak elefántot azok a nők, akik emiatt hisztiznek. De van benne valami. Sztem a legjobb megoldás teljesen lehajtani. De persze nem fogok erről neki állni vitatkozni vele…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése