szept 1. csütörtök

Huh, ma elég durva estém volt… De kezdjük a legelején.

Szerdán női gondjaim akadtak, szal kicsit be voltam lassulva. (Hülyeség, h ilyenkor minden nő hisztis picsává/agresszív állattá változik…) De. 2és fél órát dolgoztam, főleg Fridával voltam, Johannes aludt. Ruhát hajtogattam közbe, meg ilyenek. Délbe bementem a városba, h megnézzem, a használt boltban van e telefon, de naná, h szerdán zárva voltak. Aztán a Medifitbe mentem, időpontot kérni a bejelentkezéshez. Egy még helyesebb szőke sráccal beszéltem, péntek 11re kell mennem. … Ha mindenki ilyen jól néz ki abba a sportclubba, vagy minek nevezzem, eléggé kifogok lógni…:S

Délután filmet néztem, aztán fél5től dolgoztam megint. Előtte aludtak a kicsik, szal 7ig már nem lehetett őket elaltatni. Ami elég durva volt. Fél 7 körül megjött David, Andrea vacsit csinált, Chiara desszertet, én meg a két kicsit próbáltam ébren tartani, lehetőleg bőgés nélkül. 7 körül felmentem, Johannessel, David jött nem sokkal utána Fridaval, Andrea meg a konyhát rakta rendbe. Elég nehéz volt Johannest lenyugtatni, mert borzalmasan fáradt volt már. De még mindig semmi volt a maihoz képest. Fél 8 körül David bejött az alvó Fridaval és egy „Én nyertem!” vigyorral az arcán, amit persze nyomatékosítás képpen hangosan is kimondott… Én csak boldog voltam, h Johannes végre csendbe van és iszik. 50kor mondta Andrea, h átveszi az etetést, menjek nyugodtan röpire. :)

Mivel hazafelé tök jó dolog meccs után sétálni, odafelé is úgy kellett mennem. Ezért csak negyed 9 körül értem oda. A főajtó be volt zárva, a hátsó ajtó is, ami rögtön a csarnokból nyílik. Viszont a kosarasok ajtaja nyitva volt… Szal szépen átmasíroztam a kosarasok edzésén, átöltöztem, aztán rohantam edzeni. Hát… Jó lett volna. De ugye ma megint csak én voltam lány, 7 fiú között, és ilyenkor akarva-akaratlanul van az emberben egy teljesítő kényszer. Na persze, nem azt akarod bizonyítani, h jobb vagy mint ők, csak h nem vagy annyira béna, mint amilyennek hisznek. Ez nálam, főleg mivel, h röpiről van szó, duplán jelentkezik. Sok szervát rontottam, feladást is, mindent, szal jó béna voltam. A többiek is rontottak, de a végén már volt egy olyan érzésem, h csak azért csinálják, h ne érezzem magam olyan szarul. De végülis jó volt. Voltam párban mindenkivel, Floriannal is. :)) (Ajj, nem érdekel, ki olvassa a blogot, ezt meg kell osztanom veletek…XD Szal aki ismer, tudja, h egy pasin mindig a lábát nézem először. És eddig egy kezemen meg tom számolni, hány számomra jólábú pasit láttam…. Na de a lényeg, h Floriannak JÓ lába van!!! XD Szal áááh… Elég nehéz a labdára koncentrálni bakker…:D) Am Arne egyik leütése annyira közel volt, h az arcomon éreztem a labda után süvítő levegő erejét, illetve a hajamat is összeborzolta. A Sanyi-féle agyrázkódás után extrém módon félek a fej felé közelítő labdáktól, de úgy látszik, ezeknél az ilyen mindennapos, mert egy szót se szólt, h megvan e még a pofám vagy ilyenek… Am az edzés végén Björn odajött, h megnéztem-e már a női edzést, mert h elég fura lehet itt nekem, ennyi pasi között, meg h ők azért teljesen mások, na. Mondom, még nem, mert eddig dolgoztam keddenként, de amint Andreanak elkezdődik az olasz órája, kénytelen leszek minimum kedden a nőire menni… Am Martin az egyetlen, aki tök jó fej. Tökre szeretek vele párban edzeni, mert csapatba is lenni. Mindig bíztat, mosolyog, tök kedves. Ha edző, vagy tesitanár, baromi jól csinálja.

Edzés után bementem egy üres öltözőbe gyors átöltözni. Pár perc múlva kiderült, h a fiúk a mellettem lévőben vannak, de annyi mellettem, h közös tusolónk van… Nem tom, nekik feltűnt-e, h kb 2 mre tusoltak tőlem, és még az ajtó is nyitva volt… De legalább most már tudom, h miket csinálnak a fiúk egy-egy edzés után. Áriázás, viccmesélés, baromkodás, minden volt. :) Hazafelé megnéztem magamnak a gimit, a termeket, meg amit úgy kívülről lehetett látni. (Majdnem) bármit megadnék, h megint diák lehessek. Egy ilyen suliban. Ha újra kezdhetném, mindent másképp csinálnék, és tuti nem a Refibe mennék. Mert mire mentem vele? Kitűnőre érettségiztem, van egy (már 2) nyelvvizsgám, mindig mindenre tanultam, (majdnem) mindenből 5ös voltam, fizikából (!!!) még érettségiztem is. Példás diák voltam. (A szemtelenkedésért kapott osztályfőnökiktől eltekintve, de azokra meg büszke vagyok.) És? Itt vagyok, és nincs semmim. Ja persze, apa, van egy jó érettségim, nyelvvizsgám, de látod, mire mentem vele… Bár mentem volna a Gáspárba asztalosnak. Vagy csináltam volna egy CNC-forgácsoló OKJ-t, akkor most dolgozhatnék otthon a német Mercigyárban… Mondjuk az OKJ-ről még nem késtem le, ki tudja… :)

Edzés után itthon rögtön ágyba bújtam, baromi fáradt voltam.

Ma csak 3tól dolgoztam, de azért lementem 9re reggelizni. Aztán fent filmet néztem, meg mostam. 3kor Andrea elvitte Chiarat fogorvoshoz, onnantól 9ig dolgoztam. Kitaláltuk, h (mivel ugye ma este Andreanak jógája van, és egyedül fektetem le a kicsiket), aludjon Johannes egy kicsit du, így Frida baromi fáradt lesz, gyorsan elalszik, Johannes meg majd utána. Mialatt Johannes aludt, kitakarítottam a sütőt. Eszembe jutott, a mi sütőnk valszeg még ez életben nem volt kitakarítva, de ahogy ezt elnéztem, ez se túl gyakran. Fél 7kor vacsi, aztán Andrea el, mi meg a kicsikkel fel. Chiara nem volt nagy segítség, tekintve, h befeküdt egy könyvvel Johannes ágyába, míg én átpelenkáztam őket. De aztán ő etette Fridat, mondjuk nem volt nehéz dolga. Ő ugye nem aludt du, 10 perc alatt kiitta az üveget és már aludt is. Ellenben Johannes… :S Tudtam, h nem lesz könnyű, de ez már nekem is sok volt. Egyszerűen nem akart inni. Egy órán keresztül szenvedtem vele, ordított, bőgött, a végén már ott tartottam, h ágyba rakom vacsi nélkül, oszt kész. Mindent kipróbáltam, zenélő csillag, komoly zenei cd, énekeltem neki, naplementét néztünk, leraktam a földre, ágyba raktam, sétáltam, még táncoltam is vele… Végre negyed 9 körül lecsendesedett, épp csak annyira, h meghalljam, h a másik szobában Frida sír. Mivel úgy tűnt, Chiara a csukott ajtón át nem hallja, muszáj voltam benyitni hozzá. Na most, ugye ülve etetem Johannest, egyik kezemben a cumisüveg, másikban a cumi, a kettő között a zenélő csillag, lehetőleg úgy, h ha lejár, egy mp alatt fel tudjam húzni. (Legcélszerűbb a húzókát a nagylábujjra akasztani, úgy egész praktikus…) Illetve a legfontosabb, ugye hát az alvó gyerek, amit 2 kézzel, 2 lábbal tartasz. Így azért elég nehéz felállni, meg egy kilincset lenyomni… De megcsináltam! :) Frida viszont nem akart elaludni, szal Chiara ölbe vette. Addigra Johannes elaludt annyira, h le tudjam fektetni. Ölbe vettem Fridat, elaltattam, aztán megpróbáltam még Johannest továbbitatni, kevés sikerrel. Alig ivott vmit, de legalább elaludt. 9 körül megjött Andrea, végre szabad voltam…

Am tény, h sok mindent lehet tanulni munka közbe. Pl tuti, h én sötét szobában fogom lefektetni az én kölykeimet. :) Mert itt ugye 8kor még bőven világos van. Minden érdekesebb, mint az alvás. A naplemente, az árnyékok a falon, az emberek, a kocsik az utcán… Illetve mindig zenére fogom őket elaltatni. Frida David szerint szereti a komolyzenét. Johannesnél is ki kéne találni valamit. De azért a sok szenvedésnek megvan a maga jó, illetve inkább szép oldala is. Amikor a 60 percen át tartó szenvedés, hangos ordítás, (lassan mindkét oldalon bekövetkező) bőgés, kis millió különböző stratégia kipróbálása után végre egyre több mpre ragadnak le a szempillák (nem a tieid…), becsukódik a száj, hallod, ahogy a tej kortyokban csúszik le, kővé dermedt karjaidat végre meg tudod mozdítani anélkül, h túl heves/hangos reakciót váltanál ki vele, na akkor… Hatalmasat sóhajtasz, és az egyetlen gondolat, ami a fejedben van: „Ich hab es geschafft! Ich hab es endlich geschafft!!!” Pár másodperc után realizálódik a dolog benned: egy visítozó, fárasztó, idegesítő és meglehetősen nehéz törpéből sikerült egy tündéri, édesen alvó, ujjaidba kapaszkodó csöpp kis manót varázsolnod. Na az, az a legszebb része az egésznek. :)